Mitől számít valaki szexmunkásnak? Íme, az erotikus munka szürke zónája

Az erotikus munka szürke zónája, avagy mitől számít valaki szexmunkásnak

Érdekes kérdések előtt találta magát a WMN egyik írója, Wilson Luca, miután a Facebook algoritmusa egy szokatlan állásajánlatot dobott fel neki.

Feltételezi, az algoritmus kiszimatolhatta, hogy heti 40 órát dolgozik egy nagyvállalatnál, ezért szabad idejében, ha talán unatkozna, jelentkezhetne egy sztriptíz táncos munkára. A hirdetés szerint az erotikus jellegű munkával négy óra alatt keresné meg a napi nyolcórás átlagbérét.

Persze eljátszott a gondolattal, hiszen ez a felnőtt munka rengeteg időt felszabadítana, amit a kreatív projektjeivel, barátaival, szeretteivel, pihenéssel tölthetne. A hirdetés szerint egy szexmentes erotikus munkáról van szó, és fel is teszi a kérdést: egyáltalán létezhet szexmentes szexmunka?



És persze innen elindult a kérdés-áradat. Az erotikus tánc nem minősül szexmunkának? Hogyan tekintene önmagára, ha ez lenne az új hivatása? Szexmunkásként, táncosként, vagy olyan személyként, aki a szürkezónában táncol (szó szerint), és társadalmilag elfogadott szakmáját már elhagyta, de még nem lépett a teljes és végleges kirekesztettség útjára?

Hol kezdődik egyáltalán a szexmunkához társuló sztigmatizáció, és hol ér véget, ha egyáltalán véget ér?

Mi a szexmunka és a szexhasználat?

A szexmunka – meghatározása szerint – egy olyan kölcsönös beleegyezésen alapuló tranzakció felnőttek között, amely során szexuális szolgáltatásért, előadásért vagy termékért cserélnek javakat, és ahol az árulás vagy vétel nem sérti az emberi jogokat.

Más szóval, nem tartalmaz emberkereskedelemre, kikényszerített prostitúcióra, kizsákmányolásra vagy rabszolgaságra vonatkozó elemeket.

Ezen a ponton meg is kapta a választ a kérdésére: az erotikus tánc, bármennyire is értékelhető művészeti szempontból (lásd: burlesque), szexuális jellegű előadásnak minősül, tehát a szexmunka kategóriájába esik.

A „szexmunka” kifejezés eredete 1979/80-ra nyúlik vissza, és Carol Leigh, az amerikai szexmunkás és aktivista nevéhez fűződik.

Leigh arra törekedett, hogy újraértelmezze a prostitúciót, és elmozdítsa olyan negatív sztereotípiáktól, mint az erkölcstelenség és a bűnözés. Egy San Franciscó-i konferencián vett részt, ahol feministákat oktatott a prostitúcióról, amikor egy workshop címére figyelt fel: „szexhasználatipar”.

Carol javasolta, változtassák meg a címet „szexmunka-iparra”, mert ez a terminus az eladó, és nem a vevő oldaláról közelíti meg az erotikus munkát.

A kifejezés nem csak magát az aktivitást, hanem egy teljes mozgalmat foglal magában, amely a szexmunkások jogaira, egészségére és társadalmi elfogadottságára összpontosít.

Emellett elismeri, hogy a szexmunka munka, legyen az bármennyire kedvezőtlen érzelmi, mentális vagy fizikai szempontból – vagy éppen kedvező, tekintettel arra, hogy sokféle ember különböző motiváció és élethelyzet miatt választja ezt a foglalkozást.

Mennyi szex van a szexmunkában?

Ha részletesebben meghatározzuk a szexmunkához sorolt tevékenységeket, mint az erotikus modellkedés, webkamerás vagy Onlyfans munka, erotikus masszázs, peepshow, pornós munka vagy szexuális segédeszközök árusítása, akkor észrevehetjük, hogy a szexmunkát kínáló és igénybe vevő közötti fizikai érintkezés szintje különböző, sok esetben nullával egyenlő, és térben, időben is rugalmas.

Az internet széles körű terjedése miatt a XX. század végén a szexmunka jelentése megváltozott.

A megfogalmazás azért változott teljesen organikusan, mivel a folyamat során az erotikus és szexuális tartalmak, hasonlóan más tartalmakhoz, természetesen kerültek fel az internetre.

Ezáltal pénzkereseti lehetőséget teremtettek számos olyan szexmunkásnak, aki korábban kizárólag a fizikai térben tevékenykedett szexmunkája során, valamint olyan személyeknek, akik a erotikus munka terén korábban teljesen tapasztalatlanok voltak, részben a fizikai kontaktus hiánya miatt.

A virtuális térben zajló szex vagy a késleltetett szex – ami nem azonos időben és térben történik, például, amikor valaki pornót néz az interneten – szexnek számít-e?

Ha továbbra is a definícióra hagyatkozunk, akkor igen, de milyen egyéb tényezők számítanak a megítélés során, a szexuális szolgáltatás jellegén túl?

Ki a szexmunkás?

Ha a társadalom többségének nézőpontjából vizsgáljuk ezeket a tevékenységeket, arra a következtetésre jutunk, hogy minél nagyobb fizikai kontaktust igényel egy szexuális aktus, annál egyértelműbb annak szexmunka-státusza, valamint minél explicitebb, vagyis „aktusjellegűbb” az adott erotikus munka.

Azonban talán még fontosabb szempont a stigmatizáció szempontjából az illető személy osztályhelyzete és társadalmi státusza.

Ezen gondolatokat kifejtve, a 2000-es években számos "magas társadalmi rangú" hazai sztár vállalta, hogy levetkőzik a nyuszis magazinok számára.

Ekkoriban a felvételeket művészi, ízléses, sejtető fotóknak nevezték, és gyakorlatilag divat volt meghívást kapni ezekbe a magazinokba.

A sztárok ezen tevékenységükkel szexszimbólum-státuszukat erősítették, és az új, saját szexualitásukat kézben tartó, felvilágosult nő képét mutatták be. Hol itt a probléma, kérdezhetnénk?

Azonban a probléma ott kezdődik, hogy eközben azok a nők, akik nem egy népszerű, magas rangú magazinban vetkőztek le ismert személyként, azokat az örökös szégyen bélyege sújtja. És ez még mindig így van.

Mert lehetne azt mondani, hogy a hírességek kitaposták a normalizáció ösvényét, és most már nem kell senkinek elszigetelnie magát bizonyos erotikus szakmáktól, csak mert néhány szexuális tartalmú kép kering róla a neten.

Azonban ebben az író nem olyan biztos, mivel még egy finn miniszterelnök, Sanna Marin, házibulin való részvétele is közfelháborodást váltott ki, amikor teljes öltözetben, felszabadultan táncolt – tehát mi várhat egy átlagos emberre?

Tehát rendkívül fontos, hogy milyen társadalmi réteget képviselve vetkőzöl, és hol jelenik meg az adott erotikus tartalom.

Íme egy újabb jó példa, ha már sztriptíz munkáról van szó. Számos népszerű női zenei előadó gyakorlatilag sztriptíztáncosokat megszégyenítő performanszokat mutat be a videóklipjeiben, utánozva a sztriptíztánc esztétikáját (magas platformszandálok, hatalmas műkörmök, póthaj, necc, bőr és pushup), és ezzel a szexuális forradalom új hajnalát énekli meg.

Ez vajon már szexmunkának számít? Hiszen szexuális jellegű előadás.

Azért senki sem merne Beyoncét vagy Iggy Azaleát szexmunkásnak nevezni, ugye? És vajon miért nem?

Talán mert a videóklipet összművészeti alkotásként értékeljük, vagy azért, mert a hírességek istenszerű státusza nem fér bele abba a sztereotípiába, amit a szexmunkával társítunk?

Ebben az esetben is megvalósul a test szexuális célból történő tárgyiasítása profit érdekében, de az, hogy az érintett személy nem van kiszolgáltatva (bár vita tárgyát képezheti, hogy a trendek és a közönség igényei ebben mennyire játszanak szerepet), hogy ismert, vagy éppen hatalmas vagyonnal rendelkezik, azt eredményezi, hogy egyszerűen nem tekintjük szexmunkásnak.

Számít, hogy hány órában végzel erotikus munkát? És hogy kik tudnak róla?

Tehát nem mindegy, hogy milyen szexuális tevékenységet választ az ember, ugyanúgy számít, milyen társadalmi csoport tagjaként teszi ezt, és fontos, hány órát szán az adott tevékenységre, valamint mennyire tisztázza ezt a külvilág felé.

Ez azt is jelenti, hogy ha elhagyja a húsz évig tartó tanulmányait, és úgy dönt, teljes állásban, büszkén vállalva új szakmáját erotikus táncos lesz, az nagy közfelháborodáshoz vezethet.

Ugyanakkor, ha kettős életet élve, fű alatt, esetleg részmunkaidőben „csak egy kis mellékesként” merül el az éjszakában, miközben továbbra is megtartja polgári foglalkozását, az már nem annyira elítélendő, mert nem lett főállású, nyilvánosan elismert szexmunkás.

Amit pedig nem mondunk el, az mintha nem is létezne.

Újabb fejezet kezdődik az erotikus munka számára?

A mesterséges intelligencia, humanoid robotok és egyéb, az emberi munkát helyettesítő technológiák térnyerése és feltételezett elterjedése kapcsán jogos a kérdés, hogy miként alakul át és újradefiniálódik a szexmunka.

A humanoid szexrobotok esetében ki számít majd szexmunkásnak? A robot, vagy inkább a robotot üzemeltető és karbantartó vállalat, illetve annak dolgozói?

Még az is elképzelhető, hogy a robot által biztosított szexuális szolgáltatások egyáltalán nem minősülnek majd szexmunkának, inkább csak egy olyan szabadidős tevékenységnek, hasonlóan más elfoglaltságokhoz, mint például a szörfözés. Például szöfözéskor bérelsz egy szörfdeszkát, ehhez tartozik egy bizonyos felszerelés, amivel élvezheted a hullámokat.

Bemész, köszönsz, fizetsz, távozol.

A legfontosabb kérdés az, hogy vajon a nők helyzetét rontani vagy javítani fogja-e, ha nem emberi testekre épül a szexmunka?

Változtat-e valamit pozitív irányba a hatalmi viszonyokon vagy a nők ellen irányuló erőszakos szexuális magatartáson az, ha élettelen, emberszerű, de nem emberi test válik részévé a szexuális szolgáltatásnak, amelyet (vagy amit) szabadon, korlátok nélkül lehet használni? Vagy csak erősíti a szexuális erőszak elfogadását, és tovább fokozza azt?

Lásd csak a Németországban megnyílt kiberszexbordélyt, ugyanezek a kérdések merülnek fel ebben az esetben is:

Bevállalja a sztriptíz munkát vagy sem?

Bár az író nem fog jelentkezni a sztriptíz táncos hirdetésre, mindenesetre hasznos volt elgondolkodni a szexmunka és a vele járó társadalmi stigmatizáció természetéről.

Kihagyta az olyan szexuális jellegű tevékenységeket is, amelyek szintén a szexmunka határmezsgyéjén mozognak, például a szenzoriális izgatást, az ASMR-t, lábfotókat, használt bugyikkal való kereskedést, és a lista még hosszan folytatódik.

Ezek a tevékenységek mindegyike könnyen besorolható lenne egy elképzelt "szexmunka-mátrixba", ahol az (emberi!) fizikai kontaktus mértéke, a konkrét szexuális aktushoz való közelség vagy távolság alapján csoportosulnának a különböző aktivitások.

Mindezt egy harmadik dimenzió is összekapcsolná az osztályhelyzettel, az alsó társadalmi rétegektől egészen a világsztárokig terjedő skálán.

A mátrix áttekintése segíthetne mindenki számára megérteni, hogy milyen erotikus tevékenység mennyire váltja ki a közvéleményből eredő heves reakciókat. Nos, ki vállalja be a gyors skiccelést?

Viccet félretéve, rendkívül fontos tudatosítani, hogy a szexmunkához kapcsolódó előítéletekben mekkora szerepet játszanak a veleszületett előjogok.

Kényelmes irodai munka mellett nyugodt szívvel el lehet gondolkozni azon, hogy az ember végezne inkább sztriptíztáncos munkát dupla ennyiért, vagy esetleg elküldjön néhány lábfotót OnlyFans-on szigorúan csak rajongóknak.

Mivel elégedett jelenlegi munkahelyével, és szükség van tudására, az író nem vállalja be a sztriptíz munkát. Mégis, szép lenne egy olyan világ, ahol az ilyen típusú döntések teljesen és abszolút szabadságban születhetnének.