A 19. századi Budapesten tízből egy ember nemi beteg volt a prostitúció miatt

Prostitúció a 19. századi Budapesten - a rendőrség is besegített az erotikus munka engedélyezésébe

A kiegyezés utáni évtizedeket sokan egyfajta aranykorként emlegetik, de valójában Budapesten ebben az időszakban rendszeresen, és okkal, írtak a lapok betegségekről, korrupcióról és erkölcsi hanyatlásról az erotikus munka miatt.

Budapestről egy olyan demoralizáció illata árad nyugat felé, ami egyenesen a nemzeti becsületet érdekli

– szólt a vészharang a Pesti Hírlap 1899. november 26-i kiadásában.

Ez egy jellegzetes idézet Császtvay Tünde irodalom- és művelődéstörténész előadásából, aki a kutatás során a korabeli sajtó részletes idézésével mutatta be a boldognak gondolt békeidők egy kevésbé ismert, sötét oldalát.

Császtvay az MTA Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatán tartotta meg előadását "Kócos, lompos" Budapest – A főváros alvilága a "boldog" békeidőkben címmel, majd Nyáry Krisztián íróval beszélgetett.

A YouTube-on visszanézhető program egyetlen komoly kritikája az lehet, hogy túl rövid volt: ebben a témában egyértelműen több érdekesség rejlik, mint amennyit egy félórás prezentáció és egy félórás beszélgetés feldolgozhat.

„Bűnös Budapest”, avagy a 19. századi prostitúció

A 19. századi "bűnös Budapest" viszonylag új kutatási terület, amelyet az elmúlt három évtizedben kezdtek csak igazán feltárni.

Császtvay szerint rengeteg levéltári és egyéb forrásból lehetne meríteni.

Szinte rám dőltek a források

– említette, amikor Thaisz Elekről, Budapest egykori rendőrfőkapitányáról beszélt, akinek egyébként komoly szerepe volt a fővárosi prostitúció üzemeltetésében.

A boldog békeidők egyben Budapest urbanizációs robbanását is jelentették

A korábbi Pest és Buda térsége az 1860-as évektől kezdve néhány évtized alatt élénk metropolisszá fejlődött. Császtvay elmondása szerint ez a folyamat Magyarországon sokkal gyorsabban zajlott le, mint a nyugat-európai nagyvárosokban. A szinte hisztérikus városépítést több tényező is ösztönözte.

Az egyik a kiegyezés volt, ami a rendszerváltás utáni átalakítás és építkezés feladatait hozta. Emellett a magyar vezetés Budapestet nemzeti országközponttá kívánta formálni a 1873-as Buda és Pest egyesítése után - ennek hatásait ma is érezni, tehát az ország vízfejűségét részben a dualizmus döntéshozóinak köszönhetjük.

A kiegyezéskori politikusok célja az volt, hogy Budapest Európában kiemelkedő szerepet játsszon. Sőt, kifejezetten azt szerették volna elérni, hogy lekörözze Bécset, vagy legalábbis ellensúlyozza vonzerejét társadalmi tekintetben (lásd: Lázár János: "Célom, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát").

Ezen törekvésük egyik kiemelt lehetősége a "nyugati kultúra" közvetítése kelet felé volt, így az 1892-től már székesfővárosnak nevezett Budapest turisztikai és szórakoztató központtá vált.

Emellett fontos tényező volt az is, hogy a 19. század második felében több háború zajlott a Balkánon, és Budapest ezekben a konfliktusokban fontos katonai tranzitvárosként is működött.

Ennek egyenes következményeként jelentős számú ember költözött a fővárosba. 1880-ban körülbelül 370 ezer ember lakott Budapesten, míg 1900-ban már 733 ezer, tehát húsz év alatt a lakosság megduplázódott.

A beköltözők jelentős része fiatal férfi volt, aki lehetőségeket keresett, és hasonlóképpen a nők is.

Nem meglepő, hogy a prostitúció gyorsan elterjedt, különösen a korabeli "buliváros" koncepció fokozta ezt.

Budapesten folyamatosan nyíltak éjszakai szórakozóhelyek, amelyek vonzották az alvilágot, például a lánykereskedőket.

Császtvay kutatásai alapján a gyorsan formálódó, polgárosodó Budapestet váratlanul érte ez a jelenség.

A tisztes polgárokat hamar zavarni kezdte, hogy a prostituáltak egyre nagyobb számban és egyre nyíltabban mutatkoztak be a városban.

Ráadásul a kéjnők egy része nemcsak este-éjszaka dolgozott, hanem napközben is, jellemzően az Andrássy út, a Kerepesi út és a mai Rákóczi út vonzáskörzetében.

A prostitúció rövid idő alatt közügy lett, és évtizedeken keresztül dominált az erotikus munka a közbeszédben, sőt, a parlamenti felszólalásokban is szerepelt.

Természetesen a sajtó is gyorsan felismerte az erotikus munka helyzetét

Az 1870-es évektől kezdve minden évben százával jelentek meg újságcikkek a prostitúcióról, és az élclapok is gyakran humorral kezelték a témát.

A századfordulóra a lapok, amelyek gyakran nem voltak politikai pártoktól függetlenek, már határozottan felléptek az "erkölcsi piszkolódás" ellen, többen pedig követelték, hogy

közibe kell suhintani a tömérdek nuditásnak.

Valószínűleg ez a vélemény már széles körben el volt terjedve abban az időben, mert a prostitúcióval kapcsolatos sok probléma hatással volt a mindennapi életre, és pár évtized alatt sok polgárnak elege lett belőle.

Budapest nemcsak metropolisszá vált, hanem feszült, korrupt várossá is.

A rendőrség képtelen volt hatékonyan kezelni a prostitúció helyzetét

Nagy szerepet játszott, hogy a rendőrség nem volt képes hatékonyan felvenni a harcot a prostitúcióval.

Kezdetben alacsony volt a létszáma, a kiegyezés előtti évtizedekben Budapesten sokáig csupán húsz rendőr tartotta fenn a rendet. Az állomány később harminc főre emelkedett, és a századfordulóra érte el a száz főt, miközben ekkor már több száz mulató működött a fővárosban.

Az erőforrás- és munkaerőhiány mellett jelentős problémát okozott maga a budapesti rendőrfőkapitány, Thaisz Elek is.

Nagyon gyér elsődleges forrásokkal rendelkeztek a főrendőrről, ugyanis gondosan eltüntette minden érzékeny aktát, de a másodlagos forrásokból azért kirajzolódik róla egy kép, ami nem túl kedvező.

Thaisz az 1848–1849-es forradalom utáni egyik emigrációs csoport pénztárosa volt, és a sok politikai foglyot gyűjtő josefstadti börtönt is megjárta.

Hogy ezután hogyan lett belőle 1861-ben Pest rendőrfőkapitánya, az nem egészen tiszta, de az bizonyos, hogy kiváló kapcsolatai voltak, és Tisza Kálmán egyik megbízottja volt.

Emellett állítólag fantasztikus memóriával rendelkezett, mindenkire emlékezett és évekkel korábbi beszélgetéseket is tudott idézni.

Pest és Buda egyesítésekor Thaisz Eleket nevezték ki az új főváros rendőrségének élére, és ő szervezte át a rendőrséget.

A hatóság hatásköre messzire terjedt: a személyi nyilvántartások mellett iparengedélyeket és más kérvényeket is a rendőrség intézett.

Azonban a rendőrfőkapitány visszaélt a helyzetével és hatalmával: több korrupciós és magánéleti botránya is volt, és gyakorlatilag részt vett a fővárosi prostitúcióban.

A hivatalos verzió szerint csak részt vett a szabályozásában, ahogy azt egy 1870-es rendelet fogalmazta meg:

minden kéjnőnek, aki bordélyba kíván lépni és türelmi bárcát kér, a főkapitánynál kell jelentkeznie, ennek engedélyezése kizárólag a főkapitány joga.

Tehát Thaisz ismerte minden egyes hivatásos szexmunkást a városban.



A belföldi és nemzetközi lánykereskedelem Budapesten virágzott, és a közbiztonság rossz állapotban volt, miközben Thaisz látszatintézkedéseket hozott a prostitúció visszaszorítására, például az üres telkek bekerítését.

A 1871-es rendelet, amelyet a rendőrkapitány részvételével hoztak létre, szabályozta a kéjnőket, és meghatározta, hogy csak 40 nyilvánosház lehet Budapesten.

Egy-egy házban legalább hat nőnek kellett dolgoznia, akik mind regisztrált, „bárcás” prostituáltak voltak.

A bordélyok száma hamar növekedni kezdett (a századfordulóra már 400 fölé), és a titkos prostitúció is mindennapos jelenség volt.

Az 1870-es évek végétől körülbelül kétezer regisztrált prostituáltat jegyeztek fel Budapesten, és ez nagyjából ennyi maradt a század végéig. Viszont a valódi prostituáltak számát harmincezerre teszik. Ez egy kisvárosnyi mennyiség.

– mondta Császtvay Tünde.

A kutató szerint a város „megbetegedett”, és a századforduló táján csak Budapesten évente húszezer halált okozott a szifilisz.

Császtvay megosztotta a jelenlévőkkel, hogy

Ha más nemi betegségeket is figyelembe veszünk, azt lehet mondani, hogy a századfordulóra minden tizedik ember nemi beteg volt Budapesten.

Hozzátette, nem véletlen, hogy Európa legnagyobb területű intézménye a lipótmezei tébolyda volt, ahol a szifilisz járulékos agyi betegségei által érintetteket kezelték.

A boldog békeidőkben a mindennapi élet tehát valójában tele volt durvaságokkal, és a nők kiszolgáltatottsága, másodrendűsége, védtelensége az első világháború végéig nem változott

– összegezte mondandóját Császtvay.

Hogy akkor miért alakulhatott ki egy idealizált kép a dualizmusról ebben az időszakban?

A kutató szerint ennek az irodalmi szövegek miatt lehet az oka, amelyekben a prostituált néha a normasértő, szabad, önálló nő jelképeként jelenik meg, miközben a valóság ennél távolabb volt.

Az íróknak valószínűleg az átlagosnál kedvezőbb tapasztalatuk volt a prostitúcióval: saját tapasztalataik alapján jártak bordélyokban, de többnyire felső kategóriás intézményekben, kevésbé láttak bele az alsó osztályok szereplőinek nyomorúságába.

Így a boldog békeidők képe inkább a szépirodalom által teremtett valóság volt.

A bordélyoknak is megvan maguk részletes történelme az erotikus munka világában, itt olvashatsz róluk többet:



Forrás: Telex.